Ábrahámné Szöllősi Andrea

1985-ben érettségizett a Széchenyi István Óvónőképző Szakközépiskolában Szegeden.

Az élet nem véletlen sodorta az óvodapedagógusi pályára. A mély, őszinte szeretet a gyermekek iránt és a valódi belső hívás motiválta. Édesanyja tanítónő volt, így sok időt töltött vele az iskolában, ahol a pálya iránti elhivatottsága megalapozódott. Mindemellett érdekelte a sport és a zene egyaránt. Már kisiskolás kora óta az énekkar tagja volt, amely tevékenységet a szakközép iskolai évek alatt is nagy lelkesedéssel folytatott. Tanulmányai befejezése után még ebben az évben óvónőként kezdte meg munkáját a Szegedi ÓVI Béke Telepi Óvodájában. Nem sokkal később férjhez ment és két fiú gyermeke született. Majd a Szegedi ÓVI Gáspár Zoltán Utcai Óvodájában folytatta pályafutását, ahol több mint húsz éven át dolgozott lelkiismeretesen, odaadóan, szakmai tudását és emberi értékeit nap, mint nap kamatoztatva.

Fontosak tartotta a folyamatos önképzést, a mindennapi teendői mellett 1987-ben közlekedési szakreferensként végzett. Diplomáját 1997-ben szerezte meg a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola Óvodapedagógus szakán, esti tagozaton.

 2017-től nyolc éven át a Szegedi ÓVI Hajnóczy Utcai Óvodában folytatta munkáját töretlen lelkesedéssel egészen a nyugdíjba vonulásáig. Gyorsan beilleszkedett az új közösségbe. Munkatársai hamar megszerették segítőkész, barátságos természetéért, a gyermekek pedig rajongtak érte. Nyitottsága, türelme és vidám természete mindenkire jó hatással volt.

Szakmai tudását folyamatosan fejlesztette, és szívesen vett részt óvodai programokban, szakmai műhelyekben, többek közt: tehetség, környezet, gyermekvédelmi, fejlesztő, kézműves és zenei. 2022-ben sikeresen minősült Pedagógus II-es fokozatba. Rendszeresen szervezett közös programokat, kirándulásokat, ünnepi műsorokat, ahol a gyermekek boldogan vettek részt. A közösségi eseményekben is mindig ott volt a keze nyoma: díszítés, ötletelés, segítés, bátorítás formájában.

Munkáját mindig a gyermekek iránti feltétlen szeretet és a pedagógusi hivatás iránti alázat hatotta át. Már egészen fiatal korában megmutatkozott, hogy életének középpontjában a gyermekek szeretete és nevelése áll majd. Szívesen foglalkozott a kisebbekkel, segített, gondoskodott róluk, és örömét lelte abban, ha a környezetében lévő gyerekek arcára mosolyt csalhatott. Már akkor is igazi „tyúkanyó” típus volt — figyelmes, gondoskodó, melegszívű, aki mindig tudta, mire van szüksége a körülötte lévőknek.

Pályája során mindig a gyermekek érdekeit tartotta szem előtt. Számára a gyermek soha nem „feladat” volt, hanem egy kicsi ember, akit meg kell érteni, támogatni és segíteni kell abban, hogy boldog, kíváncsi és önmagát kibontakoztatni tudó felnőtté váljon. Kollégáit bátorította, segítette, és mindig készen állt arra, hogy tapasztalatait megossza a fiatalabb nemzedékkel. A közösségben igazi összetartó erő volt, mindenkire odafigyelt, mindenkit meghallgatott, és mindenkihez volt egy jó szava. A kollégái szemében ő volt az, aki mindig tudta, hogyan lehet a legnagyobb hajtás közepette is megőrizni a derűt és a nyugalmat.  Olyan pedagógus volt, aki nemcsak tanított, hanem példát is mutatott — szakmai tudásával, emberségével és a mindennapokban megélt szeretetével.

 Az óvodai élet számára nemcsak munka, hanem szívügye volt. Minden gyermekre egyénként figyelt, szeretetteljes, biztonságot adó környezetet teremtett körülöttük. Csoportjaiban mindig érezni lehetett azt a meleg, derűs légkört, amit ő sugárzott magából. A szülők is nagy szeretettel és bizalommal fordultak hozzá, tudták, hogy gyermekeik a legjobb kezekben vannak. Munkássága során végig kitartó, odaadó, megbízható és szorgalmas volt.

A nehezebb időszakokban is a hivatás iránti elkötelezettsége adott neki erőt, és mindig a gyerekek szeretete volt az, ami tovább lendítette. A szülők, a gyerekek és a munkatársak egyaránt nagy tisztelettel, szeretettel gondolnak rá.

Az óvodai közösség számára pótolhatatlan tag volt — egy igazi tyúkanyó, aki köré jó volt tartozni, akihez mindenki bizalommal fordulhatott, és aki mindig megtalálta a módját, hogy mosolyt csaljon mások arcára. Munkáját nem csak kötelességből végezte, számára ez életforma és a mindennapok öröme volt. Mindennap úgy lépett be az óvodába, hogy tudta aznap is számítanak rá apró kezek, ragyogó szemek és a kíváncsi tekintetek. Az évek során rengeteg kisgyermek életében hagyott maradandó nyomot, és példát mutatott mindannyiunknak arról, mit jelent valóban hivatásból óvodapedagógusnak lenni.