
Peták Angela
Peták Angela pedagógiai munkássága immár több mint négy évtizede példázza a hivatás iránti rendkívüli elköteleződést, szakmai igényességet és a gyermekek iránti mély, feltétel nélküli szeretetet. Pályafutását 42 évvel ezelőtt kezdte a Szegedi ÓVI Negyvennyolcas Utcai Óvodájában, ahol szakmai tevékenysége meghatározó erővel bír mind a mai napig. Négy évtizeden át tartó vezetői munkája alatt az intézmény fejlődése, szemléletének formálódása nagyban köszönhető az ő jelenlétének. Óvodapedagógusi diplomáját 1983-ban szerezte meg a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben, ahol kitűnő tanulmányi eredményeiért Kitüntetéses Oklevéllel, un. „Vörösdiplomával” ismerték el kiválóságát. Már pályakezdőként is a szakmai felkészültség, a hivatás mély szeretete és a gyermekek iránti felelősségérzete határozta meg munkáját, mely beállítottság később vezetőként is folyamatosan érvényesült. Szakmai tudását folyamatosan bővítette, elkötelezetten képezte magát. 2000-ben közoktatási vezető szakirányú szakképzettséget szerzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, amely újabb lendületet adott intézményvezetői tevékenységének. Vezetői pályáját az együttműködésre épülő szemlélet és a szakmai megújulás iránti nyitottság jellemezte. Közösségét támogató vezető volt, aki eredményesen képviselte az óvoda értékeit mind szakmai, mind intézményi szinten.
Portfóliója és bemutatott életútja kiváló példája annak, hogyan lehet az óvodapedagógus hivatást életpályává, majd példaértékű pedagógiai örökséggé tenni. Munkásságát az odafigyelés, a szeretetteljes következetesség, a gyermeki személyiség tisztelete és a közösség iránti elkötelezettség jellemezte. Szerepe generációk gyermekkorának formálásában, kollégák szakmai fejlődésének támogatásában felbecsülhetetlen értéket képvisel. Példamutató elhivatottsággal és odaadással segítette a hátrányos helyzetű gyermekeket és családokat. Szakmai eredményei 2018-ban újabb rangos elismerést hoztak az intézmény számára, amikor az ő vezetése alatt az óvoda elnyerte az Év Óvodája díjat, amely a nevelőtestület közös, kiemelkedő szakmai munkáját és az ő iránymutató szerepét egyaránt méltatta. Pedagógiai munkássága jelentős mértékben hozzájárult az intézmény sikeres működéséhez és jó hírnevének erősítéséhez. Vezetői munkásságának kiemelkedő eleme volt a környezettudatosság és fenntarthatóság iránti elköteleződés, amelyet az óvoda nevelési gyakorlatába és mindennapjaiba is beépített. Irányítása alatt az intézmény példás környezetet óvó, védő, szerető szemléletet alakított ki: Madárbarát, Biztonságos óvodává vált, majd hosszú és következetes fejlesztő munka eredményeként 2023-ban elnyerte az Örökös Zöld Óvoda címet. Ezek az elismerések nemcsak az intézmény környezettudatos nevelésben végzett kiemelkedő tevékenységét igazolják, hanem Angela szakmai hitvallását is tükrözik: a gyermekek természet iránti érzékenyítését és a fenntartható jövő szemléletének átadását. Precízen, felelősségteljesen és a határidőket mindig betartva vezette az óvodai dokumentumokat. Rendkívüli szervezőkészsége megmutatkozott az óvodai programok tervezésében és minőségében. Munkája, helytállása és példamutatása méltán vívta ki a szakma, a kollégák, a szülők és a gyermekek tiszteletét. Szakmai életútját végig kísérte a pedagógushivatás iránti elkötelezettsége, tenni akarása, nagyfokú gyermekszeretete és a családok támogatása. Pedagógiai életműve példája annak, hogy a nevelés ereje a személyiségből fakad, és egy olyan pedagógus, mint Peták Angela, maradandó nyomot hagy azok szívében, akikkel pályája során találkozott.
