
Frissné Fenyvesi Beáta
Frissné Fenyvesi Beáta a szegedi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Óvónő képző tagozatán végzett 1985-ben, de kapcsolata óvodájával már évekkel hamarabb kezdődött, hiszen a középiskola második évfolyamtól kezdve már a nyári gyakorlatát is az akkor még Petőfi Telepi III. számú óvodában töltötte két nyáron át. A sikeres érettségi vizsgát követően pályakezdő óvónőként is itt helyezkedett el, így 1985. augusztus 1-től egészen nyugdíjazásáig 2025. július 21-ig itt dolgozott. Az óvoda 1999-ben vette fel a Gyöngyvirág Óvoda nevet. Folyamatosan hivatásának élve 40 évet töltött el ezen a nagyon szép pályán, 2025-ben pedig tagintézmény-igazgatóként búcsúzott a Szegedi ÓVI Gyöngyvirág Óvodájától.
Kezdettől fogva csoportvezető óvodapedagógusként dolgozott. Szakmai látókörét folyamatosan bővíteni igyekezett. 1990- ben szerzett felsőfokú Óvónői diplomát a Szarvasi Óvónőképző Intézetben. Óvodapedagógusként fontosnak tartotta a gyermekek komplex fejlesztését a mozgásos tevékenységeken keresztül. Arra törekedett, hogy a mozgás a gyermekek mindennapos, rendszeres igényévé váljon, hiszen ez az alapja az iskolai élethez szükséges testi, lelki, szociális és értelmi érettség eléréséhez. Pedagógusi munkájával kapcsolatban több szervezet tagja volt, néhány évig ellátott gyermekvédelmi feladatokat és tevékenykedett a Pedagógus Szakszervezet és a Közalkalmazotti Tanács berkein belül is, így volt alkalma betekinteni az intézményvezetésbe és az intézményvezetők sokrétű munkájába. Módszertani és szakmai ismereteit szerteágazó témakörökben (drámapedagógia, kézműves technikák, informatika és minőség biztosítás alapjai) bővítette. 1999/2000 tanévben drámapedagógiai munkaközösség vezetője volt, ahol tapasztalatait, ismereteit osztotta meg kollégáival.
2000. március 1-től a Szegedi ÓVI Gyöngyvirág Óvodájának tagintézmény-igazgatója. Kezdettől fogva részt vett a Tagóvoda-vezetők munkaközösségének munkájában. Mindig példaértékű, jó kapcsolatot ápolt az intézményhez kapcsolódó külső partnerekkel: szülői szervezettel, önkormányzati képviselőkkel, a körzeti általános iskolákkal. Kiemelt feladatának tekintette, hogy az óvoda, mint intézmény biztonságos, barátságos, nyugodt, és otthonos légkört biztosítson a gyermekek számára. A minőségelven alapuló követelmények megerősítették abban a felfogásban, hogy a magas színvonalú és eredményes nevelő munka és az intézmény irányítása állandó szakmai továbbképzéssel biztosítható, így 2007-ben közoktatás-vezetői szakvizsgát tett.
A jó munkahelyi légkört a hatékony munkavégzés alapfeltételének tekintette, amely a nevelő munkát is pozitívan befolyásolja. Vezetői munkájában az ellenőrző tevékenysége mindig a pozitív megerősítésen és segítségadáson alapult. Kommunikációja nyílt és őszinte volt mindenkivel szemben.
Fontos feladatának tartotta a gyermekekkel történő személyre szabott foglalkozást, minden gyermeket csakis önmagához, saját fejlődési üteméhez mért. Befogadó, támogató pedagógiai szemlélettel fordult a tanulási vagy magatartás problémával küzdő gyermekek felé. Elfogadta másságukat, fejlődésüket igyekezett a pozitív jellemvonásokra alapozni. A hátrányos helyzetű gyermekek felé mindig empatikusan fordult, nevelésükben kereste a lehetőségeket a hátránycsökkentésre.
Igényes eszközeivel, a differenciálás és egyéni bánásmód, segítségnyújtás, példamutatás alkalmazásával támogatta a gyermekeket a tanulásban és egyéni adottságaik kibontakoztatásában.
Kedvessége, türelme, derűs személyisége, szakmai felkészültsége példaként szolgált fiatalabb kollégái számára.
Az évek során többször irányította főiskolai hallgatók szakmai gyakorlatát. Segítette a pályakezdő kollegákat, mentorként hozzájárult a kezdő
óvodapedagógusok szakmai gyakorlatának megalapozásában. Önképzéssel, továbbképzéseken való részvétellel mindig törekedett a szakmai megújulásra, ismereteinek frissítésére, aktualizálására a megváltozott igényekhez igazodva.
Több száz Petőfi –telepi gyermek került ki keze alól, akik a későbbiekben is szívesen meglátogatták őt szeretett óvodájukban. Zavartalan, derűs, elfogadó, szeretetteljes gyermekéveket biztosított minden óvodásának.Egészségben eltöltött, aktív nyugdíjas éveket kívánunk számára!
