Kériné Borda Edit

Editke 1981. szeptember 1-én kezdte óvodapedagógusi pályafutását a Tarjáni I. számú óvodában, még képesítés nélküli óvónőként. A Szarvasi Óvóképzőn szerezte meg diplomáját 1984. június 16-án. Ezután már óvodapedagógusként, 1984. augusztustól a Rókás Óvodában dolgozott. Egészen 2016. augusztusáig, az óvoda bezárásáig ott tevékenykedett, majd ezután a Szegedi ÓVI Vedres Utcai Óvodájába helyezték át.

Példaértékű gyermekszeretet és hivatástudat jellemezte. Komoly szakmai tudás birtokosa, önzetlenül segítette a pályakezdő munkatársait, mentorálta az óvodapedagógus hallgatókat. 2008-ban a Hagyományok és népi játékok az óvodában című könyv társszerzőjeként is tudásának átadását tartotta fontosnak, melynek célja, hogy a gyermekek sajátítsák el a jeles napokhoz, ünnepekhez kapcsolódó népszokásokat, ismerjék meg a hagyományos népi játékokat. Szívügyének tekintette a gyermekek sokoldalú fejlesztését, felkészítését az iskolára.

Kiváló kapcsolatot ápolt a pedagógus kollégákkal, az intézmény dolgozóival és a szülőkkel egyaránt. A szülők mindig számíthattak arra, hogy segítséget kapnak Tőle, ha a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdéseikkel keresik meg. Gondja volt arra is, hogy segítse a támogató szülői közösség kialakulását. Munkatársaival empatikus, toleráns magatartást tanúsított, kreatív ötleteivel szívesen segítette az óvodai közösséget. Kitartó, megbízható, fáradhatatlan, rugalmas, innovatív szemléletű óvodapedagógusnak ismertük meg. Minden téren lehetett rá számítani.

Elméleti felkészültségére, kiváló gyakorlati munkájára az alaposság, pontosság, szakmai átgondoltság volt a jellemző. Bemutató foglalkozásain élvezettel, mindig aktívan vettek részt a gyermekek. Élményekkel gazdagodva meséltek, napokig tartó beszédtéma és élménybeszámoló volt róla közöttük.

Játszóképessége, dinamizmusa, aktivitása határtalan. A közösségi munkába, családi napokba mindig aktívan, ötletekkel telve, a fiatalokat megszégyenítő energiával vetette bele magát. Mindig őszinte, nyílt megnyilvánulásai, korrekt véleményformálása, problémamegoldó habitusa, látásmódja, energiája példaértékű volt a jövő óvodapedagógusai számára.

Munkássága során a következő hitvallás vezette: „Amit a gyermek maga is lát, érez és tapasztal, az ad igazán maradandó ismeretet, tudást.” A pedagógiai tevékenysége során ezek a gondolatok hatották át a mindennapi gyakorlatát. Fontos volt számára, hogy olyan élményeket jelentő kirándulásokat szervezzen a csoportjai számára, ahol nem csak az ismereteiket gazdagíthatták növendékei. Közelebb vitte a gyermekeket a természet szeretetéhez, a környezettudatos magatartás elsajátításához.

Az évek során megszerzett tudását folyamatosan bővítette. Az önképzés mellett fontos volt számára, hogy továbbképzésekbe is bekapcsolódjon.

A Szegedi ÓVI Vedres Utcai Óvodájának alkalmazotti közössége ez úton fejezi ki köszönetét a sok szakmai segítségért, buzdításért, szeretetért, az óvodáért végzett áldozatos munkájáért. Egészségben eltöltött nyugdíjas éveket kívánunk.