Lakatos Katalin
Pályáját a miskolci óvodában kezdte, 1984 decemberében került a szegedi Tisza-parti Óvoda elődjének tekinthető Csanádi utcai Óvodába. A 4 év miskolci kitérőtől eltekintve ebben az óvodában töltötte teljes óvodapedagógusi pályafutását.
Diplomáját 1987-ben szerezte meg a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola Óvodapedagógus szakán. Neve egybeforr a Kipp-kopp csoporttal. Marék Veronika kedves figuráját pedagógiai célzattal választotta csoportja névadójának. Az évek során különleges, új élettel töltötte meg, gazdagította a gyerekek mindennapjait, tette számukra felejthetetlenné az óvodás éveiket.
A rábízott gyermekeket nagy szeretettel, teljes odaadással, egyéniségüket figyelembe véve nevelgette. A befogadás első percétől fontos volt számára a közösség. A gyerekek közössége, a szülők közössége. Óvodapedagógusként olyannak formálta csoportját, ahol mindenki fontosnak érezhette magát, ahol a gyerekek mellett a szülők is számíthattak egymásra.
Az évek során csoportjaiban több alkalommal is történtek tragédiák gyerekekkel, szülőkkel egyaránt. Lakatos Kati minden alkalommal azonnal segítő kezet nyújtott. Ezekben az esetekben különleges érzékkel kezdeményezett olyan összefogást, melynek eredményeképpen szoros kötelékek alakultak ki. Segítő munkája elismeréséül Aranyanyu díjra is jelölték.
A gyerekek közt végzett munkáját tele energiával végezte. Szeretett új utakat, megoldásokat létrehozni, alkotni. A különféle óvodai témákat hozzáadott értékkel, új ötletekkel tette a gyermekek számára érdekessé, változatos módokon sarkallta őket a világ megismerésére.
Innovatív projektjeivel a gyermekek minden héten izgalmas felfedezéseket tehettek. Szeged palotáiban megkeresték a királylányt, geocaching segítségével fedeztette fel az óvoda közvetlen környezetét.
A gyerekek közt végzett munkájában különösen fontosnak tartotta az ünnepek méltó módon történő megünneplését. Karácsony közeledtével olyan érzelmeket mozgatott meg a gyermekekben, hogy a közösen összeállított szeretetdobozba végül minden gyermek örömmel meg tudott válni legalább egy otthoni játékától. Egyedi ötleteivel gazdagított és varázsolt felejthetetlen ünneppé számos évzárót, óvodától való búcsúzást, anyák napi ünnepséget. Munkáját mindvégig a gyerekekkel szembeni tisztelet és szeretet jellemezte.
Hitt abban, hogy a színházi kultúra közvetítését már ebben a korban el kell kezdeni. Kapcsolattartóként működött a Kövér Béla és a Truffaldino Bábszínház, valamint a Szegedi Nemzeti Színház és óvodája között. Csoportjait különleges ötleteivel, a kulisszák mögé történő bepillantás lehetőségének kihasználásával érzékenyítette, s tette színházlátogatókká.
Munkáját a gyermekcsoporton túlmutatóan is nagy elhivatottsággal végezte. Ezt bizonyítja, hogy a gyerekek és a szülők mellett óvodapedagógus társai is mindenkor számíthattak emberi, szakmai segítségére, közösségformáló attitűdjére. Óvodapedagógusi pályája alatt több szakmai projekt, óvodai program szervezője és segítője volt. Hozzáállásával magas szakmai színvonalat és elhivatottságot képviselt. A Tisza-parti Óvodában töltött évei, évtizedei alatt mindvégig elkötelezett volt az óvodában folyó egészségmegőrző, preventív és sportterápiás program iránt. Szakmai fejlődése, emberi, baráti kapcsolatai színtere volt számára ez az óvoda, melyet tudásával, hozzáértésével, az óvodán kívül is képviselt.
2012-ben Gyakorlatvezető Mentortanár másoddiplomát szerzett. Tudását szívvel, lélekkel osztotta meg mentoráltjaival, s avatta be őket e szép hivatás rejtelmeibe. Tudását, gyakorlatba építhető ötleteit folyóiratokban Pedagógus ajánlók és gyűjtemények formájában osztotta meg. A Szülői Tudástár sorozatban több könyv társszerzőjeként óvodával, iskolaérettséggel kapcsolatos gondolatait írta meg. Óvodapedagógus társával csodálatos mesegyűjteményt írtak a csoportjába járó gyermekek állatjeleihez kapcsolódóan.
Részt vett az SZTE Neveléstudományi intézet DIFER tesztek online változatának gyakorlati kipróbálásában is.
A sakk és a Mozgáskotta elemeire épülő tehetséggondozó programot, melyet a gyerekek Macitorna néven szerettek meg, szintén saját ötleteiből, kifogyhatatlan tárházából hozott létre társaival.