Macsek Istvánné
Macsek Istvánné 1979-ben kezdte óvónői pályáját Szegeden a Kossuth Lajos Sugárúti Napköziotthonos Óvodában, amely mára már megszűnt.
1980-ban az Oroszlán utcai lakásóvodában folytatta óvodapedagógusi tevékenységét. A Makkosházi Óvoda kezdeti éveiben 1985-től nevelgette, gondozgatta a rábízott gyermekeket, igyekezett a szépre, jóra tanítani őket.
Pár évre elkanyarodott a pedagógus pályától, amikor is más jellegű, gyermekszerető intézetben folytatta a munkát. Szíve visszahúzta, és az 1990-es évektől a Garam Utcai Óvoda életében vett tevékenyen részt. Sok évet töltött a Tünde Téri Óvodában, amire nagy szeretettel gondol a mai napig. Sokat tanult az ottani kolléganőitől, vezetőitől. Egészségi okok miatt 10 év esett ki az óvodai munkájából, de szerencsére visszatérhetett a hivatásához. A kistérség gyermekintézményében is foglalkozott a gyermekekkel 6 éven át.
A lehetőség úgy hozta, hogy visszatérhetett Szegedre. Kedves, hasznos pár évet töltött a Tarjáni Óvodában, majd átszervezés miatt a Bölcs Utcai Óvodában folytatta a hivatását. Pályájának ez a családias hangulatú óvoda lett a végállomása.
Mindvégig hivatásszeretete vezérelte szakmai pályája során. Fontosnak tartotta az eredményes együttműködést.
Pedagógiai munkáját megbízható, pontos, szakmailag igényes, felelőségteljes hozzáállással végezte. Ismereteit, gyakorlati tudását szívesen megosztotta munkatársaival, pályakezdő kollégáinak is sokat segített.
Tiszteletben tartotta a családi nevelést, a szülőkkel jó kapcsolatot ápolt, a gyermekek személyiségének fejlesztése érdekében gyakorlati tanácsaival támogatta nevelésüket.
Fontosnak tartotta az óvodások fejlesztését, egyéni haladásuk segítését, tudásuk gyarapítást. A gyermekek mindennapi nevelését gazdagította korszerű ismeretekkel, természetes környezetünk, természeti értékeink megismertetésével, közvetlen tapasztalatok, élmények biztosításán át. Élményszerű előadásmódjával varázsolta el a gyermekeket a mindennapok tevékenységei során.
Érvényesült a pedagógiai munkájában a múlt értékeinek továbbadása, ezt eredményesen alkalmazta a mindennapi pedagógiai tevékenységében, óvodai események, programok szervezésében.
Kreatív, egyéni ötleteivel színesítette, gazdagította a Bölcs Utcai Óvoda életét. Az óvoda szépítését, díszítését szívesen és örömmel végezte, az egyik tehetsége a kézügyességében rejlik. A szakmai múltjáról mindig nosztalgiával, élménydúsan mesél.
A vállalt feladatait mindig pontosan és színvonalasan elvégezte, példát mutatva ezzel munkatársainak. Jó humora segítette a mindennapok óvodai életét.
Az óvodai közösség aktív, segítőkész tagja volt, együttműködő, ötleteivel gazdagította az óvoda mindennapjait. A gyermekek szeretete mindig fontos volt számára.