Pappné Baráth Gabriella

Pályáját 1983-ban az Ópusztaszeri Általános Iskola és Óvodában kezdte, majd az óvodapedagógusi diploma megszerzését követően, 1989-ben a szegedi Északvárosi II. sz. Óvodában helyezkedett el, innen 1992-ben került a Szegedi ÓVI Kemes Óvodájába, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott.

Nevelési stílusát talán Erich Fromm gondolatával tudnánk legjobban jellemezni: „Foglalkozzunk meleg, sugárzó szeretettel a gyermekekkel, és akkor ők csodákra képesek!” Igen, ő volt a „csoda” óvónéni. A lényéből áradó derűvel, őszinte gyermekszeretettel, harmóniával, személyes vonzerővel, kisugárzásával elvarázsolta a gyerekeket, szülőket, kollégákat egyaránt. Bensőséges kapcsolatot alakított ki a gyermekekkel, akik imádták, a szülők pedig tudták, hogy kincsre bukkantak.

A legnagyobb gondossággal, odafigyeléssel foglalkozott minden gyermekkel, bánásmódját pozitív érzelmi odafordulás, empátia, pedagógiai tapintat, elfogadás jellemezte.

Csoportjában mindig bizalmat árasztó, meleg, családias légkör uralkodott, egyedülálló humorával, játékosságával, viccelődéseivel olyan vidám hangulatot teremtett, mely magával ragadta a gyerekeket, segítette érzelmi feloldódásukat, kiegyensúlyozott fejlődésüket. Lényeges volt számára a következetesség, mely során egyesítette a kedvességet, a megértést és a határok megszabását, betartását. Ezzel biztonságos közeget teremtett az önmagukat és a világot megismerő gyermekek számára.

Óvodánk célkitűzése alapján a mozgásfejlesztést kiemelt feladatként kezelte.  2005-ben gyógytestnevelés pedagógus szakvizsgát tett, ahol elsajátította a gyógyító testnevelés alkalmazási lehetőségeit az óvodai nevelés során. A leggyakoribb mozgás-rendellenességek prevenciójára és korrekciójára vonatkozó tudását a mindennapi nevelési gyakorlatába is beépítette, és eredményesen alkalmazta.

A zene világa különösen közel áll hozzá, csodálatos énekhangjával elbűvölte a gyermekeket. Ének-zenei tehetséggondozó továbbképzéseken vett részt, majd az elsajátított ismeretekre alapozva zenei tehetséggondozást valósított meg az óvodában.

Nevelőközösségünk lelkes, nyitott, aktív tagja volt. Gyermekvédelmi felelősként is tevékenykedett. Elhivatottan tekintett erre a feladatára, melyet nagy gondossággal és odafigyeléssel, a gyermekek, családok fokozott figyelemmel kísérésével, a gyermekvédelmi szervekkel való folyamatos kapcsolattartással végzett.  

Aktívan vett részt helyi és városi munkaközösségekben, környezetvédelmi és pályázatíró munkaközösséget vezetett óvodájában, majd a környezeti munkaközösség tagja volt nyugdíjba vonulásáig. Fontosnak tartotta a környezet ismeretére, szeretetére és védelmére nevelést, a környezettudatosság, a környezetkultúra folyamatos alakítását, melyet színes élményeken, tevékenységeken, programokon keresztül épített be a gyermekek életébe.

Munkája során mindig a gyermekek érdekeit tartotta a legfontosabbnak, személyiségük kibontakoztatása érdekében eredményesen működött együtt a családokkal, akik elismerték magas szintű szakmai tudását, a gyermekek nevelésére vonatkozó gazdag tapasztalatát.

 Szoros kapcsolatot ápolt a munkatársakkal, mindig empatikus, együttműködő, segítőkész volt, minden téren lehetett rá számítani. Vidám természetével, mosolygós, optimista, harmonikus személyiségével, jó humorával nagyban hozzájárult az óvodánkban uralkodó pozitív, örömteli munkahelyi légkörhöz. Hálásak, és boldogok vagyunk, hogy vele dolgozhattunk.