Patyi Dezsőné
Gyermekkora óta foglalkozott a gondolattal, hogy pedagógus lesz. Környezetében, a családjában voltak pedagógusok, zenész emberek. Általános iskolás korában már zenét tanult, zongorázott, kórusban énekelt.
Az általános iskolai tanulmányai után a Szegedi Tisza-parti Gimnázium Óvónőképző osztályában tanult. Az érettségi után a Tímár utcai barakk óvodába került, mint délutános óvónő. Nagyon várta, hogy gyermekek között legyen, és saját csoportjával megtapasztalja a pozitív élményeket.
Nagy lehetőséget kapott a zenei nevelés kiterjesztése terén. A Szeghy Endre Pedagógus Női Kar tagja lett 1986-ban, és azóta is egyik alapító tagja a szoprán szólamnak, 2009 óta a kórus krónikása.
A Gáspár Zoltán Utcai Bölcsődéből alakult ki egy óvoda, amelyben a kiscsoport állandó délelőttös óvónője lett. Folyamatosan szépítette a csoportszobát, függönyt varrt, eszközöket, játékokat készített, otthonossá varázsolta a kicsik számára a környezetet. Továbbképzéseken vett részt: „Fejlesztőpedagógia” című tanfolyam 60 órás (1998); „Hogyan adaptáljunk pedagógia programot? Komplex prevenciós program” című tanfolyam 30 órás (1998) képzéseken vett részt.
Szívesen olvasott szakmai könyveket, Ének zenei és Környezeti nevelési műhelytag volt. Játékok, fejlesztőeszközök készítésében aktívan részt vett.
Fontosnak tartotta, hogy a szakmai munkája mellett egyénileg is tovább képezze magát.
Szakmai tervei között szerepelt, hogy zeneovit és néptáncot oktasson a gyermekeknek. Fejlődése céljából vett részt a „Játék és tánc az óvodában és az általános iskola I-IV. Osztályában” 60 órás (2000), valamint a „Zene szeretetére nevelés” 60 órás (2003) című tanfolyamon. „Zenekuckó” címmel pályázatot írt zenei hangszerek bővítése céljából, amit megnyert. Pályája során újabb mérföldkőnek tekintette, hogy „Zenekuckót” alakítson ki a gyermekek egyéni fejlődésének érdekében. A zenei eszközöket tudatosan vásárolta, különböző csörgőket, dobokat, cintányérokat, hogy differenciálva tudja a gyermekeket fejleszteni.
Abban az évben bevezette a Néptánc és népi játék oktatását nagycsoportban. Környezetvédelmi napokon, sportnapokon a Gedói Általános Iskolában vett részt az óvodásokkal. Szoros kapcsolatban volt a Gedói Művészeti Általános Iskolával és a Táltos Iskolával. A Táltos Iskolával történő közös megegyezéssel 10 évig néptáncot oktatott.
Egy átszervezés után kezdett dolgozni Tabán Utcai Óvodában, egy nyugdíjba vonuló óvodapedagógus helyét vette át.
Kihívás volt számára egy újabb munkahely és az új kollégák megismerése. Felkeltette az érdeklődését a Komplex Prevenciós Óvodai Program, ami a Szegedi ÓVI Tabán Utcai Óvodájának adaptált programja volt a kezdetek óta. A háttérben segítettük, támogattuk a beilleszkedésében, a számára új fejlesztő program megismerésében. Megérezte, hogy a változás új lehetőségeket tartogat számára.
A Tabán Utcai Óvodában 2005. augusztus 1-től dolgozott, heti váltásban. Minőségi munkáját az Igazgató Asszony Oklevéllel jutalmazta (2006). Egy kialakult óvodai közösségbe került, ahol tapasztalt óvodapedagógusok segítették kezdeti munkáját. Mindig igyekezett kölcsönös tiszteleten alapuló személyes kapcsolatot kialakítani a kollégákkal. A munkája során az együttműködésre, a gyermekek támogatására fordított nagy hangsúlyt. Szívesen segített fiatalabb kolléganőjének is, akivel 10 évig dolgozott együtt.
Inspirálta az a gondolat, hogy olyan tanfolyamokon vegyen részt, ami a tehetséggondozást elősegíti az óvodai nevelés során. „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” című alternatív program elmélete, gyakorlata – akkreditált pedagógus-továbbképzési program (2008); a „Fiatal tehetséges óvodapedagógusok tehetségműhelye” (2011); a „Népi játék, néptánc módszertan az óvodában és az általános iskolában – Dél-Alföld” módszertani továbbképzésen (2015) vett részt. Mindig arra törekedett, hogy a hagyományápolás mellett az újszerű lépésekkel, játékokkal is megismertesse a gyermekeket az óvodai mindennapokban és a néptánc tevékenység keretén belül is.
A gyermekeket tudatosan az egészséges életmódra nevelte, fontosnak tartotta a mindennapos mozgástevékenységet. Ennek tudatában végezte el az „ETKA-Jóga egészségmegőrző, erőgyűjtő és -fejlesztő módszer a felnövekvő nemzedék egészségének, testi, szellemi frissességének kialakítására, megőrzésére, a körülményeinkhez való alkalmazkodás és állandó fejlődés igényének kifejlesztésére” című akkreditált 60 órás pedagógus-továbbképzési programot (2015).
Az Óvoda Igazgatóság által kezdeményezett Kodály Zoltán Női Kar tagja volt 2013 óta. Heti rendszerességgel készült a kórussal különböző rendezvényekre, versenyekre. Kisebb feladatokat is szívesen vállalt, mint például papírgyűjtés, könyvárusítás.
Az óvodai minőségirányítási program (MIP) és az önértékelési csoport felelőse volt néhány évig.
Munkája során a gyermekeket egymás elfogadására és mások tiszteletére nevelte.
Nagy kihívásnak tekintette a portfólió megírását, amelyet sikeresen megvédett.
Úgy tudjuk, hogy szakmai tervei közé tartozik, hogy szeretne az összeválogatott néptánc játékgyűjteményéből és koreográfiáiból egy könnyen forgatható kézikönyvet összeállítani, segítségül adni azt a fiatalabb kollegáknak. Sok sikert és erőt kívánunk tervei megvalósításához, és a nyugdíjas éveihez!