Redenczkiné Buzási Ágnes

Tanulmányai befejeztével – 1983-ban – a jelenlegi munkahelyén, a Szegedi ÓVI Kemes Óvodájában vállalt óvodapedagógusi feladatokat. Ezt követően a Szarvasi Óvónőképzőben felsőfokú végzettséget szerzett, majd Differenciáló és Fejlesztő Pedagógiai ismereteket gyűjtve szakvizsgát tett, illetve Közoktatás-vezetői képzésben is részesült.

Munkájában mindig a gyermekek igénye, érdeke kapta a leghangsúlyosabb szerepet. Folyamatosan szem előtt tartotta a gyermekek komplex fejlesztését, ügyelt a testi-lelki megnyilvánulásokra egyaránt. A tanulási képességek megalapozása és fejlesztése során mindig a játékosságra fektette a legnagyobb hangsúlyt. Alkalmazott módszereit, tevékenységeit a tudatosság, a célszerűség és a változatosság határozta meg, melyek életkorhoz és az egyéni fejlettséghez igazodtak.

Az általa felkészített gyermekek kialakult feladattudattal és kitartással felvértezve kezdhették meg iskolai tanulmányaikat. Óvodásai mindig nagyon kötődtek hozzá, a szülök pedig elismeréssel nyilatkoztak munkájáról, személyiségéről.

Mindennapi tevékenységeiben megmutatkozott a hivatástudat. Folyamatosan a minőségi munkavégzésre törekedett. Az évek során képes volt mindig megújulni, nyitott volt a változásokra.

A gyermekekkel való foglalkozáson kívül szívesen vállalt egyéb feladatokat is. Folyamatosan bővítette infokommunikációs ismereteit, melyekkel támogatta kollégái feladatellátását. Munkája során elfogadó, toleráns és segítőkész volt.

Hosszú éveken keresztül ellátta a tagóvoda-vezető helyettesi feladatokat, aktív részt vállalt óvodája sikeres működésében.

Kollégáival összhangban fogalmazta meg nevelési elveit, mindig szívesen megosztotta szakmai tapasztalatait, frissen szerzett ismereteit. Minden esetben együttműködés és problémamegoldás jellemezte.

Tevékenységeivel, megnyilvánulásaival mindig arra törekedett, hogy óvodája jó hírét öregbítse.