Várnagy Elemérné
Várnagy Elemérné gyermekkora játékélményei, a gondoskodó, odaadó családi szeretet, a közösség, amiben felnőtt meghatározta pályaválasztását. Édesanyja is óvónő volt, így kiskorától kezdve pedagógus pályára készült.
A gimnázium elvégzése után képesítés nélküli óvónőként kezdett dolgozni a szomszéd faluban, hogy eldönthesse tetszik-e neki ez a pálya? Tetszett. Ezért jelentkezett az Szarvasi Óvónőképző Intézetbe.
A diploma megszerzése után Szegeden, a Cső utcai óvodában kezdett dolgozni.
Közben férjhez ment, és született egy kisfia. Gyermeke érkezése megtanította mindarra, ami a pálya iránti elköteleződésben oly meghatározó: a gyermek belső motivációjára, az az ösztönös világfelfedezésére való újbóli rácsodálkozás.
A gyerekekkel való kapcsolatát a meleg, szeretetteljes attitűd jellemezte, érzelmileg hamar közel tudott kerülni hozzájuk. Ha voltak nehezebb, borús napjai, azt rögtön feledtette a gyerekektől kapott szeretet, egy-egy rajz, ölelés. Igyekezett jó kapcsolatot ápolni a szülőkkel, elnyerni a bizalmukat, hiszen legféltettebb kincsüket, a gyermeküket bízták rá. Törekedett arra, hogy minél több lehetőséget biztosítson a szülőknek az óvodai élet megismerésére. Közös programok aktív szervezője volt – családi napok, nyílt napok, szülői értekezletek, fogadó órák, advent, évzáró, ballagás, gyermeknap.
Munkája során törekedett az újításra, a hatékony módszerek kipróbálására, hiszen az óvodapedagógus soha nem mondhatja azt, hogy már eleget tudok.
Minden új csoport minden egyes gyermeke új kihívás, új felfedezés, új kapcsolat, amely a pedagógus személyiségfejlődésének is újabb lépcsőfoka.
A szakmai kihívásoknak, a pályán bekövetkezett változásoknak igyekezett megfelelni.
Az évek során több továbbképzésen vett részt. Szakmai fejlődése szempontjából különösen fontosnak tartotta a mozgás, az anyanyelvi nevelés és az egyéni fejlesztést segítő továbbképzéseket, szakmai rendezvényeket. Tapasztalta, hogy sok gyermek beszédhibás, tanulási, magatartási nehézséggel küzd. Ezért a városi és belső továbbképzéseken, hospitálásokon kereste, kutatta az újabb módszereket, majd beépítette saját eszköztárába. Minden látott és hallott szakmai tudás arra késztette, hogy megossza kollégáival.
A gyerekekkel való helyes bánásmódot egyénre szabottan alkalmazta. Kitűzött célja volt, hogy 6-7 éves korukra a gyermekekben kifejlessze azokat a képességeket, amelyek könnyebbé teszik számukra az iskolakezdést, az iskolai beilleszkedést. A felzárkóztatás mellett szívügyének tartotta a tehetséggondozást. Az átlag feletti, intellektuális képességekkel rendelkező tehetségígéreteknek olyan foglalkozásokat, tevékenységeket biztosított, melyekkel a tág érdeklődési területüket kielégítette, illetve tovább bővítette.
Hosszú pályafutása során kudarcként élte meg, ha volt olyan gyermek a csoportjában, akinek a szereteten túl, fejlesztéséhez speciális ismeretre lett volna szüksége. Nehéz volt elfogadnia kompetenciájának határait. A mindenáron való segítségnyújtás motiválta. Aktívan részt vállalt a városi és a helyi munkaközösség munkájában, az óvodai programok megszervezésében, lebonyolításában. Kiemelten fontosnak tartotta a csapatmunkát, a kollégákkal való jó együttműködést.