Veisné Kovács Marianna
Az egri Gárdonyi Géza Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában végezte középiskolai tanulmányait, ahol kisgyermeknevelő és óvónői képesítést szerzett 1977-ben. 1979 -ig az egri Dohánygyári Óvodában dolgozott.
Életútja azonban hamarosan új irányt vett, Szabadkán távol a szülőföldjétől, igyekezett továbbra is hivatását gyakorolni, ahol saját magánóvodáját vezette, és a gyermekek fejlődésének szolgálatában állt.
1995-ben Szegedre költözött és a Szegedi ÓVI Bölcsőde Utcai Óvodájában kezdett el dolgozni. Közben elkezdte Főiskolai tanulmányait 1999 – ben a Brunszvik Teréz Óvónőképző Főiskolán diplomázott óvodapedagógus szakon Szarvason.
1996. szeptemberében az akkori Majakovszkij, a mostani Szegedi ÓVI Kölcsey Téri Óvodájában folytatta munkáját, ahol több mint 27 évet dolgozott.
Az óvodai munkája során fantáziadús és kreatív foglalkozásokat tartott, a festés, rajzolás, kézimunka, gyurmázás és számos más technika megismertetésével segítette a gyerekeket abban, hogy önállóan, kreatívan fejezzék ki gondolataikat, érzéseiket. Különös figyelmet fordított arra, hogy minden gyermek megtalálja a saját kifejezési módját, és minden kis alkotásban meglássa a szépséget. Az ábrázoló tevékenység iránti szenvedélye egész munkásságát végig kísérte, és a gyerekekkel való kapcsolatában is mindig jelen volt az alkotás öröme, a színek, formák és anyagok iránti kíváncsiság.
Emellett a mesélés, bábozás terén is nagy tapasztalattal rendelkezett. A mesék és történetek nemcsak a gyermekek világát gazdagították, de személyes jelenlétét is különlegessé tették. A történetmesélés során átszűrődött a hagyománytisztelete, hiszen mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a népmeséket átadja a kicsiknek.
Kolléganőnk különleges figyelmet fordított a néphagyományok ápolására, amely életének és munkájának szerves része volt. A gyermekeket már egészen kicsi
korban bevezette a hagyományok világába, megismertette őket a régi mesterségekkel, mint pl. a gyékényezés, kukoricacsuhéból készített tárgyakat, megtanította a gyermekekkel, hogy természetes anyagokból milyen szépségek alkothatók.
Naprakészen, precízen lelkiismeretesen vezette az adminisztrációt, az IKT eszközök használatában is nagy szakértelemmel rendelkezett.
Ezen idő alatt nemcsak a gyermekek nevelésére összpontosított, hanem a kollégáira is nagy hatással volt, tanított, inspirált, és sokszor szolgált tanácsokkal, amelyek a pedagógiai munkában, támogatást nyújtottak.
Az általa elért eredmények mindannyiunk számára emlékeztetőként szolgálnak majd, hogy az óvodapedagógusi hivatás mennyi örömöt rejt.